Rólunk

AHOGY ELKEZDŐDÖTT

Cégünk története több, mint 28 évvel ezelőtt, 1993-ban kezdődött, amikor Árki Tamás egyéni vállalkozóként megkezdte az építőanyagok forgalmazását is. 1997-re a korábbi, Benczúr utcai üzletet és raktárat kinőttük, ezért átköltöztünk 

a jelenlegi, 20 000 négyzetméteres Vízmű utcai telephelyünkre, ahol a tágas raktárunkban és klimatizált áruházunkban több ezer termékkel állunk kedves vásárlóink rendelkezésére.

 A főként szárazépítészeti kivitelezésre és kereskedelemre épülő vállalkozás 2001-ben átalakult, és azóta Árki Kereskedelmi Kft.-ként folytatja működését.

2006-ban az Árki Kereskedelmi Kft., a Kemiker Kft. és a Kerimpex Kft. megalapították a Pannon Beszerzési Társulást, melyet azzal a nem titkolt szándékkal hoztak életre, hogy egyesítse a tagok forgalmát és koordinálja beszerzéseiket. A vállalkozás a szárazépítészet és a hőszigetelés piacán ért el jelentős forgalmat az első 2 évben, amely mára már kibővült több mint 70 beszállító termékkörének kereskedelmére.

A vállalatnál célul tűztük ki, hogy a megyében a fenti termékcsoportokban a lehető legszélesebb választékkal és legkedvezőbb árakkal fogadjuk vásárlóinkat. Ezt a célt sikerült elérni és az óta is megtartani és legnagyobb megelégedésünkre az egyre növekvő verseny mellett értékesítésünk folyamatosan növekszik.

2007-ben és 2008-ban a vállalkozás számára addig új termékkörökkel bővült a kínálat, így a festékek, vakolatok és nehéz építőanyagok is bekerültek a kínálatunkba. A termékkörök bővítése, az aktuális piaci igények kielégítése elengedhetetlen, így nem csak az újabb beszállítói partnerek és termékeik jelennek meg kínálatunkban, hanem a kollégák is folyamatos képzésekben részesülnek, hogy megfelelő szakértelemmel tudjuk fogadni kedves vásárlóinkat és partnereinket.

TAGSÁGAINK

Pannon Partner
Az összefogás ereje

Cégünk a Pannon Csoport azaz az Építőanyag Beszerzési Társulás tagja

Quality House
A minőségi partner

Cégünk kivitelező partnere

OWA – Odenwald Faserplattenwerk GmbH

Kazettás álmennyezeti rendszer kis-, és nagykereskedelem

Címünk

9026 Győr, Vízmű utca 2.

Telefonszám

Email

Nyitva tartás

Hétfő: 07:00 - 16:00
Kedd: 07:00 - 16:00
Szerda: 07:00 - 16:00
Csütörtök: 07:00 - 16:00
Péntek: 07:00 - 16:00
Szombat: 07:00 - 12:00
Vasárnap: zárva